Vannak kérdéseink, amik szinte mióta ember él, foglalkoztat minket.
Vannak kérdéseink, amik időről, időre kerülnek előtérbe.
Vannak kérdéseink, amiket úgy teszünk fel magunknak, hogy igazából tudjuk a választ.
Vannak kérdéseink, amiket úgy teszünk fel magunknak, pontosan tudjuk, soha nem kapunk rá választ.
Vannak kérdéseink, amikkel kapcsolatban azt tanácsolják csak akkor kérdezd meg, ha biztosan tudni akarod a választ, ha már felkészültél.

A kislányom úgy 6-7 éves lehetett, amikor legnagyobb megdöbbenésemre a követezőt kérdezte:
„Anya miért születtünk, mi a dolgunk a világon?”
Akkor azt válaszoltam neki, én még nem tudom! Azonban egy biztos, erre a kérdésre mindenkinek más a válasza. Mindenkinek magának kell rájönnie, miért van itt.
Ekkor merült fel bennem először igazán a következő:
Vajon genetikailag hordozzuk magunkban a kérdéseinket, és a válaszokat?!
Szellemi örökségünk?
Ma már tudom e a választ?
TUDOM……
 
Kérdések, kérdések, kérdések….
Tudjuk a válaszokat?
Keressük a válaszokat?
Egyáltalán fontosak a válaszok, vagy elég, ha a kérdést megfogalmazzuk?

• Honnan jöttem, hova tartok?
• Ki vagyok én?
• Büszke lenne rám a kislány énem?
• Mi lett abból, amit „ő” álmodott?
• Vannak még álmaim, tudok még álmodni?
• Ott vagyok, ahol lennem kell?
• Miért pont ő?
• Miért pont én?
• Mi lett volna ha……? Egyáltalán van értelme azon gondolkodni, mi lett volna ha…..?
• Mit tettem ezért vagy azért?
• Mit csinálnék másképpen?
• Hagyok időt magamnak úgy igazán gondolkodni, érezni? És ha nem, miért nem?
• Mikor örültem utoljára a napfelkeltének, a zöld fűnek, a jó illatú levegőnek?
• Mikor örültem csak úgy, csak azért mert vagyok?
• Ki mertem valaha igazán jelenteni azt: értem én, de leszarom?
• Megengedtem valaha magamnak igazán a szabadságot?
• Volt idő az életemben, amikor csak én számítottam? Kell egyáltalán, hogy ilyen legyen?
• Honnan hozzuk a megfelelési kényszerünket? Tanult és/vagy örökölt?
• Meddig kell toleránsnak, elfogadónak lennem, és hol van a határ?
• Kijelöltem már a saját határaimat? És ha igen, tartom magam azokhoz?
• Tiszteletben tartom mások határait?
• A mások határaira nekem kell figyelnem, vagy ez már legyen az ő dolguk?
• Milyen értékek szerint élünk? Családi, társadalmi? Velünk született, tanult?
• Mikor és hogyan alakítjuk ki a saját értékeinket?
• Ezekből mit, és hogyan adjunk át a gyerekeinknek?
• Egyáltalán át kell adni, vagy ami nekik szükséges, ami az övék azt átveszik?
• Fel kell készíteni őket a nagybetűsre, vagy úgy is látják, tudják?
• A mi nagybetűsünk, az övék is?
• Mi az igazság? Kinek, mi az igazság?

Végül még egy fontos kérdés, ami mostanában foglalkoztat:
Mikor történt, hogy a szia köszönésből eljutottunk a csókolomig?!
Miért fontos ez?
Mert, ahogy észrevétlenül átszaladtunk ezen a folyamaton, addig rengeted kérdésre megérkezett a válasz, és persze ezzel párhuzamosan újabb kérdések is születtek.

Kérdések…… az én kérdéseim….. ami kérdéseink.
Kérdések, ami lehet általános, örökérvényű, patetikus, magától értetődő.
Szerintem fontos időről-időre kérdéseket feltenni magunknak, másoknak.
Időnként pedig nem árt, ha vannak válaszok is!