„Őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam” (József Attila)

Ez a sor hűen tükrözi jelen lelki állapotomat és talán Gáborét is…..
Mivel megígértem, hogy le fogom írni nektek a negatív dolgokat is nem csak mindig a szépet és a jót, ezért engedjétek, meg, hogy ezt most megtegyem.
Tudom, karácsony előtt vagyunk egy nappal és mindenki rohangál és az utolsó simításokat végzi, de hátha belefér egy kis sírva, röhögős olvasmány !

Egy nagyon kedves ismerősöm a karácsonnyal kapcsolatos érzéseimre reagálva felhívta bizonyos dolgokra a figyelmem és fel is nyitotta a szemem.
Vagyis miről is szól a karácsony, de úgy igazán????!!!! Miért ne lehetne, a számomra utálatos dolgokat kihagyni? Miért ne szólhatna arról, ami miatt ez igazán fontos, a családról és az együtt töltött időről ….
És családom van , sőt időt is tölthetünk együtt, miért ne alakíthatnánk ki a magunk saját hagyományát itt?
Mert, hogy ez nem az én érzésemről kell, hogy szóljon…..sőőőőőt sokkal inkább ő róluk, akiknek ez lehet fontos!
Vagyis, köztes megoldás született…. szedtünk sok tobozt, amit ma délután kifestünk együtt és kicsit feldíszítjük vele a lakást. Csinálunk estére majonézes krumplit, ami nálunk hagyomány és csendben (na jó ez csak álom), vidáman együtt töltjük az estét, felhívjuk a nagyszülőket és így töltjük el a karácsonyt!
A fentiek is benne vannak az útkeresésben, ami a kivándorlás egyik vele járója. Hogy új, saját magunkra szabott szokásokat tudjunk kialakítani, ami eltérhet a megszokottól, de talán mégis emlékeztet a régire és biztonságot ad a családnak! Amiben mindenki megtalálhatja magát, de nem tartalmazz rossz érzéseket, berögződéseket.

Mostanra „fáradtunk” el…..
Gábor talán elsősorban fizikailag, mert nagyon kemény, hogy reggel ulpán, utána munka és éjjel 1-kor ér haza, reggel kelés és folytatódik minden!!!! Szerencsére ez már nem tart sokáig, és az ulpán végével újra tudunk majd normális életet élni.
Én meg magamat nem meghazudtolva lelkileg fáradtam el….ami persze teljesen normális, egyrészt mert ilyen vagyok és időnként előfordul velem, másrészt meg, mert mindent egyedül kell megoldanom ami a lányokkal kapcsolatos, lelki és fizikai feladat….
Persze ez eddig is így volt, csak akkor lehetett „nyünyögni” a hasonló problémákkal küzdő barátoknak.
És NEM!!!!!! A skype, e-mail, nem helyettesíti a teraszon megívott pohár bort együtt, vagy a kávézóban eltöltött időt!!!! Ez egy becsapás és ezt tudomásul kell venni .

És akkor a nagy felismerések….
Nyilván mindenki számára más egy kivándorlás, hiszen mások a motivációk is!!!
Mint tudjuk számomra nem a gazdasági megfontolás volt a meghatározó, sokkal inkább az útkeresés, az identitás, a más fajta szemlélet megismerése! Ja és hogy úgy éreztem nincs már ott jövőképünk!
Mivel ezek voltak nekem a meghatározók, ebben nem is kellett csalódnom, egyenlőre….. Nagyon enyém a mentalitás, az emberek reakciója, még ami nem túl pozitív az is, mert pont úgy reagálok dolgokra én is, mint itt majdnem mindenki….
Illetve talán egy racionális dolog, amit másképpen gondoltam: Egyáltalán nem támogatják az anyákat, mikor gyereket szülnek, nagyon hamar kell vissza menni dolgozni. Persze van bölcsi stb., de a munkahelyeken nem kezelik túl rugalmasan ezt a kérdést. Nem igazán van csökkentette munkaidő, az ovi, bölcsi csak 4 óráig van, ha másképpen dolgozol, old meg!!! De ami furcsa megoldják. Még nem tudom, hogy, ezt nyilván még meg kell tanulnunk. 
De talán a fentiek csak nekünk furcsák, hiszen a világon, a legtöbb helyen így van ez!

Vagyis csalódásról nem is igazán tudok beszámolni, sokkal inkább magammal kapcsolatos felismerésekről, amik bizony kínzóak tudnak lenni….
Ameddig magadban nincs béke, addig bárhol is lehetsz a világon, bármilyen klassz emberek is vesznek körül, a problémáid mindig bumerángként fognak vissza térni!!!!!!
Ez a legfontosabb tény, amit persze már régóta tudok, de ilyen szituációban megélni, amikor kvázi csak magadra vagy utalva nagyon más ám!
Azt hittem én egy nagyon erős, határozott ember vagyok, aki a jéghátán is megél….ami így is van, de nem a saját kis komfort zónámon kívül….onnan kilépve megváltoznak ám a dolgok! Persze maga a tény, hogy kimertünk lépni, már komoly erőre mutat, de a dolgoknak itt nincs vége….itt kezdődik csak igazán!!! És ez az ÚT!!!!!! Ami néha göröngyös és piszok nehéz, de rengeteg olyat is tartalmazz, amit a komfort zónán belül soha nem tudhat meg az ember, cipeli magával és nem tudja időnként mi baja! Nekem most muszáj szembe nézni mindennel, mert különben nem tudunk tovább lépni, és a kakiban ülni, még ha meleg is nem szeretek, mert lássuk be egy idő után mindenkit zavar az őt körbevevő „bűz”!
Amivel nekem időről időre szembe kell néznem a saját gyengeségem….vagyis tudomásul vennem, hogy van!!!! És ez nem baj, ettől még nem vagyok rosszabb, de jobb sem, ez tény, amit tudomásul kell venni és együtt élni vele!!!
Ma már vissza vezettem ám, hogy honnan indult ez ki….Megtanítottak rá, mint „jó sportoló-t” aki soha nem lehet gyenge, aki nem félhet, aki nem kérhet segítséget. Hiszen egyedül utaztunk gyerekként a világba, hosszú heteken át, nem is lett volna kitől segítséget kérni, mind gyerekek voltunk és mind azt tanultuk nem lehetsz gyenge, mert az nem méltó hozzánk….olyan szépen kialakították ezt bennem, hogy mostanáig fel sem tűnt. Csak azt láttam milyen szinten taszítanak a gyenge, dönteni képtelen emberek, milyen dühöt és agressziót váltanak ki belőlem. Ennek a hátterét nem ismertem fel! Ami viszont érdekes, hogy ez nagyon nem vonatkozik a fogyatékos emberekre, vagy az önhibájukon kívül szociálisan kiszolgáltatottakra, sőőőőőt! (de ez már egy másik vonal, talán egyszer majd ezt is megfejtem).
Na és itt van a frusztrációk sorának a kezdete…..milyen belső ellentéteket és harcot okoz egy ilyen embernek, amikor rájön, hogy biza ő is tud gyenge és kiszolgáltatott lenni…..
Hát most itt tartok….de úgy döntöttem szembe nézek ezekkel a „démonjaimmal” és remélem, lassan kiröhöghetem őket, amikor jönnek és elmondhatom, igen vannak gyengeségeim, tudom, ééééssss? nem félek tőlük, megoldom!!!!
És mindenben segít, hogy mint mindig, itt is kapok magam mellé olyan segítőket, akik fogják a kezem és egyengetik az utam, ami nélkül sokkal nehezebb lenne! Úgy látszik a „FŐNŐK” már sokkal régebben felismerte, hogy valakire, valakikre nekem mindig szükségem van és küldi őket rendíthetetlenül! Mert a csajoknak és Gábornak kell egy erős bástyája, ahol nyugi van és béke….na jó és néha egy kis ordítozás, veszekedés, mert lássuk be az élet ezekről is szól (nálunk biztosan, mert ahogy szoktam mondani, Teréz anya nem bennem született újjá ).
A lányokról majd ünnepek után írok bővebben, mert most lesznek a féléves fogadó órák ahol sok mindent mondanak majd biztosan és azt is megosztom majd veletek!

Még egyszer nagyon, nagyon békés, mosollyal és vidámsággal teli karácsonyt és boldog új évet kívánunk nektek!