A napokban, amikor hazajött a lányom az iskolából, nagyon rosszkedvű volt, és igazából nem is tudta elmondani, megfogalmazni mi bántja….. Kérdeztem, történt-e valami amivel megbántották, rosszabb jegyet kapott, mint amire számított (én hülye,hiszen szerencsére ez azért ritkán bántja, mert pontosan tudja mit kezdjen vele), csalódott valakiben, vagy mi történt?
Mindenre az volt a válasz semmi…..aztán jött a felmentő, már sokkal inkább értelmezhető válasz, igazából minden szar!!!!!
Engem mindenki utál, csúnya vagyok, béna, semmi nem sikerül, azért van minden, hogy nekem szar legyen, és mindenki azért van a környezetemben, hogy bosszantson! Volt, ami ennél kevésbé cizelláltan hangzott el, de azt hiszem a mélységes fájdalom, a kétségbeesés érezhető így is!
Ismerős?!
Van némi ellentmondás ugye, mitől is érthető, vagy megnyugtató ez a válasz?! Bevallom elsőre nekem sem volt az, csak miután végiggondoltam…..
Mit tesz ilyenkor egy anya? Hát végighallgatja a gyereket! Nem, nem sír vele együtt, csak magában! Nem, nem mondja azt, hogy dehogy: rosszul érzed. Nem győzködi, hogy szép, okos, tehetséges vagy, mennyien szeretnek stb. …..hiszen érzésekkel nem vitatkozunk, valamint ettől bagatellizálnánk a problémát.
Viszont felhatalmazza, hogy káromkodjon nyugodtan, ez most itt elfér.  És persze támogatja érzelmileg, időnként szavakkal, de leginkább csak egy-egy öleléssel, mert a szavak ilyenkor úgysem hatnak.
Aztán nyugtázom mint szülő, hogy hát kamasz, ez a kapu, azaz, hogy időnként minden szar, most nyílik ki igazán! Jaaaaaa, és talán ami a legfontosabb, tombolnak a hormonok is.
Első gondolatom az volt: ez csak a kamaszkor jellemzője, és ahogy véget ér ez az összetett érzéshalmaz, elmúlik! A hormonokból adódó biztosan…., azonban ekkor jön elő nekem egy érzés valahonnan mélyről, gyomortájról, először kicsit finoman, jelzésértékűen, aztán egyre erőteljesebben dörömbölve feltör: egy frászt!!!!!
Hiszen ez a minden szar, nekem annyira ismerős! Ekkor rádöbbenek, ez nem múlt el, ez velem van, és időről-időre azonosítom, minden szar! Már ritkábban merem kimondani, felvállalni és úgy teszek mintha kezelném (sokszor már kezelem is), hiszen felelősségteljes felnőttként ezt kell tennem, ezt tanították, nem panaszkodunk, nem nyühögünk, tesszük a dolgunkat, mindent irányítunk, kézben tartunk……
Van azonban amikor összejönnek a dolgok, és lehet nem is akkor, talán csak sokkal később, évekkel, hónapok elteltével valami látszólag történik. Megnyomnak egy gombot és kinyílnak a lelkünkben, tudatunkban lévő kiskapuk, elveszítjük az egyensúlyunkat fizikailag és érzelmileg is, ekkor elementáris erővel szakad fel, és igaz leginkább csak magunkban, de ordítjuk, hogy minden szar!!!!
- szar barát vagyok
- szar gyerek vagyok
- szar feleség vagyok
- szar anya vagyok.
Nem tudok megfelelni bizonyos elvárásoknak, embereknek, helyzeteknek! Nem tudok, nem megy……és ilyenkor jön a mindent megmagyarázó, önmagamat felmentő, kicsit sajnáló, de rendkívül magamat megértő érzés, mert „MINDENSZAR”!
Amikor ezt magamnak beazonosítottam, leírhatatlan megnyugvás és béke lett rajtam úrrá.
Hogy miért? Mert megtehetem!
Mi a különbség a kamasz és a felnőtt „mindenszar” érzéssel?
Egy hatalmas különbség biztosan van:
A kamasz másnapra, de lehet, akár pár óra elteltével mosollyal az arcán, megkönnyebbülve, mintha mi sem történt volna éli tovább az életét. Elmondta, kidühöngte, nincs vele továbbiakban dolga. Mert szerencsére egy jó értelemben vett átlagos kamasznak ennyi elég is. Továbblép…
És mi felnőttek?  Nekünk már sokkal több idő a rendezés…… a felismerés, kidühöngés hasonló, de ami utána jön az más, alapvetően sokkal bonyolultabb.
Miért is írtam mindezt le?
- Hagyjuk a kamaszokat, hogy szarul érezzék magukat, át kell élni, nem lehet kikerülni a negatív érzéseket sem.  Dühöngjenek, sírjanak, legyünk mellettük, szeressük őket! Tényleg nem kell más! Mert ha mégis, akkor ők azt jelzik, és akkor lehet beszélgetni sokat-sokat!
- Adjuk meg magunknak is a lehetőséget, hogy lehessünk szarul! Van, hogy nekünk is elég kikiabálni, kisírni, és jó, ha ilyenkor van mellettünk valaki, aki „csak” meghallgat, sokszor nem is kell más! A CSAK nagyon idézőjelben, mert időnként ez a legtöbb!!!!

Vagyis, minden probléma probléma. Nincs kicsi, és nincs nagy.
Szerintem teljesen OK, ha kimondjuk, kikiabáljuk, vagy csak simán magunkban nyugtázzuk,- mert van, hogy már ettől jobb kicsit - most tényleg minden, de minden szar!!!!!!