Ha a csend beszélni tudna, hol nevetne, hol meg sírna, fekete és fehér volna talán…..(LGT)

Nagy volt körülöttünk a csend verbálisan, hiszen a képek alapvetően arról tanúskodnak, hogy jól vagyunk!
Azért írom, hogy alapvetően, mert ez az egyik oka a dilemmánknak!
Mert, hogy dilemmában vagyunk….menjünk vagy maradjunk?!
Nagyon sok szempont alapján kell mérlegelni és lássuk be ez nem könnyű!
Persze sokkal egyszerűbb lenne, ha minden rossz lenne, de nem az!!!!
Mert Israelben élni jó!
Hogy miért?
- Mert nyitottak és elfogadóak az emberek
- Mert csodálatos a környék, ahol élünk
- Mert a gyerekek számára ez egy paradicsom
- Mert a lelkünk egy része ide tartozik
- Mert sok szempontból haza érkeztünk
De „szerelemből” nem lehet megélni….
És akkor az a csúnya racionalitás…..
Amit rosszul mértünk fel az, hogy minimum 5 évre lenne szükségünk ahhoz, hogy olyan szintre jussunk a nyelvvel, hogy egyáltalán a közelébe tudjunk kerülni számunkra elfogadható munkának! 
A lelkesedésünk és hogy nagyon akartuk, azt mondatta velünk nem lesz gond, ha 1-2 évig „valamit” csinálunk, amiből meg tudunk élni.
Az egyik tényező az idő….a másik pedig az, hogy rá kellett jönnünk ilyen hamar, hogy nekünk nem elég, ha csak „valamit” csinálunk!
Hogy szükségünk van a szellemi munkára….nem tesz minket boldoggá, a csak „valami”…..főleg nem ilyen hosszú távon!
Továbbá Gábor (aki kettőnk közül a racionalitást képviseli) felmérte, hogy az a pénz, amit itt kvázi melósként lehet keresni nem elég arra, hogy normálisan éljünk. Pedig ő nem minimál béren van és múlt hónapban 240 órát dolgozott…..Persze lehet az a kérdés mi a normális? Ez mindenkinek más, de bőven a Magyarországon megszokott alattiról beszélek….
Én meg már most szenvedek attól, hogy szellemileg nem tudok feltöltődni. Emlékszem pont ez volt egy idő után a bajom akkor is, amikor otthon voltam a lányokkal. Igaz akkor ez az érzés sokkal később jött el, de a helyzet is nagyon más volt !
Tegyük fel, hogy maradunk, és 5 év múlva szenzációsan beszélünk már héberül…..47-48 évesek leszünk! Vajon milyen esélyekkel indulunk majd egy állás interjún az akkor akár 30 évesekkel szemben? Mert azzal kapcsolatban nincsenek illúzióim, hogy ez mindenhol a világon egy fontos tényező!
Jó, de mi vár minket Magyarországon?
Nem biztos, hogy tudunk, vagy akarunk ugyan abba a „cipőbe” visszalépni…..
Kérdések, kérdések, kérdések…..
És amit egyedül én nem mérten fel jól…..Az a hihetetlen érzelmi függőségem emberektől!!!
Nem tudom, a pszichológia ismeri e (nyilván igen) a kapcsolati függőséget, és nem a partner kapcsolatira gondolok jelen esetben, hanem arra, hogy valaki ilyen mértékben kiszolgáltatott legyen érzelmileg a barátai nélkül!
Nyilván ennek az is az oka, hogy olyan biztos emberi kapcsolatokkal rendelkezem ott, ami meghatározza a hétköznapjaimat.
És akkor arról a néhány nagyon közeli barátról nem is beszéltem, akik nélkül nem tudom, hogy tudok, vagy egyáltalán akarok e élni?!
Lehet, ezen az idő segíthet! De akarom én ezt? Akarok lemondani ezekről az érzésekről, élményekről a mindennapjaimban? Akarok én lemondani rólatok?
Rebeka úgy tűnik pont ilyen….annyira ragaszkodik emberekhez, ami már megható, de kicsit ijesztő is. Ő most nagyon kínlódik, naponta elmondja, hogy ő haza akar menni…..mert ott van a Panka, a Luca a Csabi a bölcsis Zsuzsi néni (vele valami földön túli a kapcsolata szinte az első perctől kezdve)! Ő most itt bezárt és nem is hajlandó nyitni….pedig szeretik nagyon és barátkoznának vele, de ő nem!!!
Esztert megkérdeztük, hogy mit szólna, ha visszamennénk Magyarországra? A válasz a követező volt: „Ok, de ha nagy leszek, én visszajövök”
Aminek persze semmi akadálya, hiszen Israeli állampolgárok vagyunk, bármikor megteheti…..és mi is!!!!
Bármi is lesz a döntésünk, az hiszem jól tettük, hogy eljöttünk!
-Mert olyan dolgokat tudtunk meg egymásról és magunkról, amik e nélkül soha nem derültek volna ki.
-Mert olyan közel kerültünk egymáshoz, ami sokkal több egy szerelemnél, házasságnál….
-Mert olyan csodás embereket ismertünk meg, akik nélkül kevesebbek lennénk, és bárhogy döntünk is, néhányuk biztosan az életünk részesei maradnak!
-Mert Israel maga a csoda! Egyáltalán, hogy van, hogy létezik! És hogy mi ennek részesei lehetünk egy kicsit.
-Mert dönthettünk és mert dönthetünk most is.
És hogy mit veszítettünk?
Gábor és a lányok remélem semmit!
Azonban én a nagyképűségem egy nagyon nagy részét…..és ez nem vicc!!!!
Hogy embereket és helyzeteket tudok kicsit másképpen látni.
Hogy tudom, én azt nem mondhatom, Vagyok, aki vagyok (bár igazából ezt senki sem mondhatja, több okból kifolyólag sem, remélem sokan tudjátok miért !!!!)…., csak azt, hogy leszek akivé, amivé formálom magam!