A nő finom fehérbort kortyolgatott. A teraszon ülve szomorúan meredt az éjszaka sötétjébe.
Nem értette, nem tudta megfogalmazni a hirtelen rátörő szomorúság okát.
Van, amikor az öröm, a fájdalom összefonódik, és valami megmagyarázhatatlan egységgé alakul! Mint mikor a keserű és az édes egyesül a szánkban. A két ellentétből egyszer csak egy kerek egész lesz, a teljesség érzése!
Amikor felismerte a hosszú évek alatt többször felbukkanó érzéshalmazt, már jó ismerősként üdvözölte. Egy kis mosoly jelent meg a szája szélén. Nincs ezzel baj – gondolta. Hagyta, hogy magával ragadják a gondolatai, emlékei egy lányról és az anyukájáról.
Életük nagy részét, ketten élték, egy viszonylag kis lakásban. A lakásban volt valami, ami nagyon szerethetővé, meghitté tette, amitől OTTHON lett. Amikor a nő megismerte őket, azt gondolta, mindenben különböznek! Az asszony elegáns volt, tele élettel, feltűnő jelenség volt, a legjobb értelemben. Határozott, tudatos, mindig kifogástalan megjelenésű, két lábbal a földön élt. Olyan valaki, akit a nő fiatal lányként példaértékűnek, magához nagyon közelinek érzett.  Sokban hasonlított az anyukájára, mert nem hitt igazából semmiben, csak abban, ami megfogható!  A lánya ezzel szemben akkoriban látszólag mindennek ellenkezője volt.  Érettségi előtt állt, olyan igazi alföldi papucsos, tarisznyás, humán értelmiségi kívül-belül.  Nagyon szép lány volt már akkor is. Finom jelenség, aki mellett jó „csak” lenni…. Megnyugtató, elgondolkodtató, inspiratív, aki minden erejével azon volt, hogy ezeket elrejtse. Mindezek mellett mélyen hívő…… Egy közösségbe járt, amit a nő akkor kifejezetten szekta jelzővel illetett.
A nő sokszor úgy érzete mintha egy életre kelt festmény látott volna. A lányt körbelengte a szépség, mint egy finom illat, amikor egy igazi díva jelenik meg! Miközben tapinthatóan jelen volt az az ázott verébérzés, hogy csak senki ne vegyen észre…. Talán pont ez a szavakkal alig leírható kettősség tette annyira izgalmassá.
Amikor a nő becsukta a szemét maga előtt látta az akkori, oly sok évvel ezelőtti lányt. Ott volt a maga által választott mindent eltakaró, leginkább zsákruhára emlékeztető szerelésben. Aztán felrémlett benne egy időben közeli kép…. A lány koktélruhában, pezsgőt iszogatva egy partin, elegánsan. Ekkor a nő nagyot kortyolt a borából. Nem akarta, hogy előbukjanak belőle a keserű, fájdalmas könnyek. Azok a könnyek, amiket oly régóta hordozott magában, attól félve, ha előtörnek megállíthatatlanok lesznek!
A nőnek az anyukával alakult ki egy olyasféle mentor és mentoráltja viszony, ami aztán barátsággá formálódott. Érdeklődve figyelte anya és lánya közti, időnként háborús zónára hasonlító kapcsolatot. Ahogy egyre közelebb került hozzájuk, meggyőződése lett, hogy a lány a mélyen vallásos létét kizárólag lázadásként használja. Gondolhatnánk, egy kamaszlánynál ez a fajta lázadás – azaz, hogy mindenben másnak tűnjön, mint az anyja - teljesen érthető, szinte hétköznapinak is mondható. De ebben az esetben azért másról is szó volt…. Nem kizárólag kamaszlázadás volt, inkább két nagyon eltérő világnézet összecsapása.
Ezekből lettek aztán az időnként csillagokat szóró, szikrázó, robbanó veszekedések. Leginkább az anya érzelmei törtek ilyenkor elő. A lány csendes, olyan igazi „gyilkos hallgatásba” burkolózott. Ettől még fájdalmasabb volt az asszony számára az egész…. A csendtől minden olyan érzelemmentesnek tűnt. A lány azonban sokkal többet érzett, mint azt valaki gondolhatta volna. A forrongó érzései,  a benne levő szenvedély időről-időre vulkánként törtek elő éjjel, amikor senki sem látta. Ő maga sem tudta az érzéseit beazonosítani. Jöttek mentek fájdalmak, örömök, csalódások, kötődések, találkozások, elválások. Nem tudott ezekkel mit kezdeni, nem tudott ezekről beszélni. Értette, érezte….. a klasszikus irodalomból  - amit annyira nagyon szeretett - jól ismerte. A való életben mégsem merte, tudta közel engedi magához ezeket a hatalmas, akár háborúkat is kirobbantó, földrészeket megmozgató érzéseket….. Mégis, anya és lánya között volt egy mély, tiszta szeretet és erős összetartozás, egy véd- és dacszövetség. Az anya sokszor értetlenül és aggódva figyelte mi történik. Időnként mély fájdalom ült ki az egyébként mosolygós tekintetre. Igyekezett megérteni, elfogadni, támogatni a lányt az ő általa választott úton. Csak ritkán engedte meg magának az elgyengülés „luxusát”, a könnyeket.
Amikor a lánya férjhez ment, egy furcsa, már akkor is szélsőségesnek tartott vallási közösség ceremóniája keretében, az anya könnyeit nyelve ült az első sorban és igyekezett mosolyt erőltetni az arcára. Akarta hinni, ha a lányának ez a boldogság, akkor ő ezt nem kérdőjelezheti meg! Az arcán legördülő könnyeket mindenki a meghatódottság jeleként értelmezte. Csak kevesen tudták, ezek a keserves fájdalom és a jövőért való aggódás könnyei! A házasság nem tartott sokáig. A lány hamar felismerte nem tud és nem is akar így élni. Ekkor már független volt a szülő háztól, kellő távolságból tudta szemlélni az őt körülvevő világot. Valahol hátul, legbelül érezte, ami ellen eddig lázadt az igazából nem is létezett. Pont onnan menekült el, ahol elfogadták, támogatták és csak időnként próbálták felnyitni a szemét. Ráébredt, hogy valaki más életét élte eddig. Elhatározta, hogy megtalálja a saját útját. Nem, nem az anyukája életét akarta élni, de nem is a férje és a vallási közösség nagyon szűk keretei által diktált életet. Nagyon hosszú menetelés kezdődött ekkor….. Anya és lánya újra visszakanyarodtak egymáshoz. Óóóóóó, nem volt ez az élet sem mentes a vitáktól, a konfliktusoktól, de nagyon más előjelűek voltak. Már nem feltétlenül ideológiai, világnézeti viták (bár még mindig látszólag távoliak voltak az életről alkotott elképzeléseik), inkább olyan igazi anya-lánya civódások. A lány, ahogy kibújt a  biztonságot jelentő csigaházából, szinte kivirágzott. Gyönyörű volt, okos, humoros, elkezdett nyitni a világ felé. A világ pedig erre reagált. Új barátai lettek, folyamatosan tanult, bulizott, élte a fiatalok könnyed életét. Ebben az is nagy segítség volt, hogy apukája addigra olyan életet, hátteret tudott neki biztosítani, ami nem volt átlagosnak tekinthető. Látszólag könnyed volt és életvidám! Hogy miért csak látszólag?
A nő ekkor került hozzá közelebb, ekkor váltak szinte elválaszthatatlan barátnőkké! Olyan igazi, együtt sírunk, együtt nevetünk barátság lett. Ismerték erősségeiket, gyengeségeiket, formálták egymást. Nem mindig és mindenben értettek egyet, de valahogy ez is egy kimondatlan érték volt nekik, pont így és pont ezért is volt ez igaz barátság.
Anya és lánya ekkor már egyre több közös programot szervezett.  Utaztak, közös ebédeket, vásárlásokat tartottak, olyan igazi csajos anya-lánya programokat. Lassan fedezték fel egymást ebben az új, az eddigiektől eltérő helyzetben.  A lány bármennyire is tiltakozott magában, rá kellett jönnie, hogy sokkal több a közös bennük, mint amit gondolt! Ez bizony komoly frusztrációt okozott neki….. ami újabb feszültségekhez vezetett.  Nem tudta feldolgozni azt, hogy ami ellen élete nagy részében küzdött, azt most saját magában is felfedezte. Ez nem volt más, mint maga a NŐIESSÉG.  Az anya egy ösztönösen, eleve vele született nőiességgel rendelkezett, amit egész életében tudott viselni és élvezte az ezzel járó előnyöket. Minden rezdülése, pillantása magában hordozta azt, amitől NŐ egy nő…..A lánya ezt valami ördögtől valónak élte meg! Hiába rendelkezett minden külső jeggyel, amitől boldog, kiegyensúlyozott nőként élhetett volna, volt egy olyan belső korlát benne, ami nem engedte meg neki, hogy kibontakozzon…. Ez  a férfiakkal való kapcsolataira rá is nyomta a bélyegét. Erre mondják, hogy valahogy mindig alulválasztott, mert nem hitte el, hogy mit ér! Pedig csodálatos volt! Olyan, akit a nők irigyelnek, a férfiak meg imádnak…. illetve imádtak volna, ha hagyja, de ő nem hagyta! Az anya ezt is végignézte! Nem értette, miért történik mindez, hiszen azt látta, mindene megvan a lányának, ami arra predesztinálná, hogy megtalálja a boldogságát mint nő is, mégsem így történt.
A nőben ezen a ponton felmerültek kérdések: Vajon kinek mit jelent a nőiesség? Milyen mintáknak igyekszünk megfelelni? Eszébe jutott az, micsoda párhuzam van a lány és közte. Hiszen ő is tökéletesnek tartotta az anyukáját mint nőt (is). Tudta, soha nem tud majd olyanná válni. Mennyi küzdelmet és fájdalmat okozott neki ez az állandó próbálkozás…  Megnyugvás csak akkor jött el neki, amikor rájött: nem akar olyan lenni mint az anyukája! Pedig nagyon egyszerű a felismerés:  Ő nem az anyukája!
Sajnos ezt a gondolatot már nem tudta a lánnyal megosztani…..
A lány érzelmi táncát - ami időnként közel enged, aztán hirtelen látványosan eltávolodik, sokszor szinte ellök - az anya nem érthette. Egy fontos láncszem hiányzott neki, amiről nem tudhatott…… A  lány számára egy tökéletesnek hitt anya mellett felnőni nem feltétlenül áldás. Sokkal inkább hatalmas kihívás, nyomasztó egyben. Hogy miért tökéletesnek hitt és nem tökéletes? Mert ez a fajta tökéletesség rengeteg fájdalmat, megpróbáltatást, lemondást jelentett.  Ezeket viszont csak az anya tudhatta! Miért nem beszéltek ezekről? Mert a lány élete nagyon rövidre lett szabva…..  Nem jutottak el ahhoz a ponthoz, amikor az ilyen problémákat anya és lánya már meg tudja beszélni!
Ekkor a nőbe egy éles fájdalom és felismerés hasított… Rájött, miért is jutott eszébe mindez, honnan a szomorúság….. május vége volt, közeledett a lány születésnapja. A lány születésnapja, amit az anya már csak a nővel kettesben tudott megünnepelni. Megünnepelni?! Furcsa kifejezés ez akkor, amikor akit ünnepelünk, már fizikai értelemben nincs velünk!
A felidézett emlékek és történetek kapcsán a nő azon gondolkodott, vajon mitől jó egy anya-lánya kapcsolat? Hol vannak a határok, amikor kell közbe lépni, hol van, amikor hagyni kell szárnyalni a lányokat? Valami erős bizonyosság áradt szét benne….. a lányok nem járhatják az anyáik útját! A lányoknak ismerniük, tudniuk kell az anyák gyengeségeit, törékenységüket! Minél hamarabb tisztába kell jönniük azzal, hogy maga a tökéletlenség az, ami a leginkább inspiráló, előre mutató, fejlődésre ösztönző!
Egy anya dolga annyi: ha nagyon sötét lenne az élet erdejében, akkor kis tüzet rakva megmutassa a fényt, ami a gyerekét elvezeti majd a világossághoz. Persze még akkor is mehetnek a lányok tovább a sötétben, adott esetben akár ellenkező irányba, az anyák pedig csak remélhetik, hogy valaki majd rak egy másik tüzet, aminek fénye kivezeti a lányokat, és megtalálhatják a világosságot és a melegséget azzal, aki a tüzet rakta….

 A nő töltött még egy pohár bort, felnézett az égre, könnyes szemmel, mégis nevetve megemelte a poharát, és hangosan csak annyit mondott: „Éljenek az anyák és lányaik!”